Öko-riadó!
nyomtatható verzióAz ÖKO-riadó!-t hulladékkezelésért felelős, országos hatáskörű koordináló szervezetek hozták létre az Alma zenekar segítségével. A Car-Rec Gépjárműroncs-kezelő Nonprofit Kft., az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. és a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete (HOE) azért fogott bele ebbe a szemléletformáló munkába, mert szükségesnek érzik a gyermekek körében is terjeszteni a környezettudatosságot.
A program alapvető célja, hogy a gyermekeket már az óvodás-, illetve kisiskolás korban a környezettudatosságra nevelje, környezetünk védelmét, annak megóvását értékrendjük alapvető elemévé tegye.
A célok eléréséhez olyan eszközrendszert rendeltünk hozzá, amely - meglátásunk szerint - a leggyorsabb, leghatékonyabb módon képes a mai rohanó világban a gyermekekhez a szükséges információkat eljuttatni, ez pedig nem más, mint egy közös foglalkozással, játékkal követett zenés, vidám gyermekkoncert.
Úgy gondoltuk a gyermekeket ma az olyan népszerű előadóművészek érintik meg leginkább mondandójukkal, előadásukkal, saját személyes példamutatásukkal, akik gyakori szereplői a gyermekeknek szóló rendezvényeknek és nagyszámú önálló fellépésen is sok-sok gyermekkel találkoznak.
Így esett választásunk a méltán népszerű Alma zenekarra, akik évente több, mint 300 fellépésükön százezernél is több gyermeknek nyújtanak önfeledt szórakozást koncertjeikkel.

A zenekar vezetője Buda Gábor kivételes előadói karakterével képes azonnal magával ragadni hallgatóságát, akár gyermekekről, akár az őket kísérő felnőttekről legyen szó. Gábor és felesége az együttes menedzsere, Timi azonnal megértették a program lényegét és csatlakoztak annak kidolgozásához.
A nagy sikert aratott Szuperkukák videó:
További információk és látnivalók www.okoriado.hu oldalon!
További információ:
Hankó Gergely
ÖKO-Pack Nonprofit Kft.
70/249-61-13
gergely@okopack.hu







