6. Mi biztosítja a környezethez való alkalmazkodást, a fejlődést? Elkerülhető-e a fejlődés?
nyomtatható verzióMinden rendszer jellemezhető egy bizonyos, csak rá jellemző szerkezettel, (struktúra) s minden szerkezet feltételez egy belőle következő működést (funkció). Ennek következménye, hogy a rendszer szerkezete és működése szétválaszthatatlan. A rendszer megnyilvánulása, működése tehát a szerkezetének a következménye, azaz a rendszer irányítása annak szerkezetéből fakad.
A rendszer szerkezetét annak részelemei képezik. A rendszer részei különböző módon viszonyulnak egymáshoz, a részek kapcsolata térben és időben, erősségben különböző, s állandóan változik. Mivel a rendszer irányítása a szerkezetből következik, így minden egyes részelem részt vesz az irányításban. A rendszer elemei egymást korlátozzák, vagy segítik (versengés és együttműködés), az éppen fennálló bonyolult viszonyrendszer eredménye a rendszer megnyilvánulása.
Ha tetszőleges elemeket rakunk össze egy rendszerben, akkor egy idő után a rendszer viszonylag stabil megnyilvánulásokat fog mutatni. Ez a viszonylagos stabilitás, amelyet gyakran tévesen egyensúlynak neveznek (ökológiai, biológiai egyensúly), a részelemek közötti viszonyrendszer kialakulásának a következménye.
Egy rendszer azonban soha sem áll egymagában, mindig egy nagyobb rendszer része. Ezért a részrendszer irányít és irányított. Pl. Földünk, mint a naprendszer része irányított a naprendszer többi része által, de a naprendszer működésének kialakításában maga is részt vesz. Mivel a rendszer más rendszerek által irányított, így a befogadó rendszer változása esetén változni kényszerül (környezeti behatás). Bármely rendszer tehát két okból is változhat. Egyrészt a benne kialakult viszonyrendszerek átalakulhatnak (pl. a bioszférában az ember tevékenységének a szerepe strukturális változásokat okoz), másrészt a befogadó rendszer változása kényszerítheti változásra a részt (pl. a naptevékenység megváltozása).
Az irányítás, azaz a rendszer szerkezeti elemeinek együttműködése, amennyiben külső ráhatás nem zavarja meg, az egyensúly irányába tolja el a rendszert. Nem szabad azonban elfeledni, hogy egy rendszer csupán törekszik az egyensúlyra, de azt szükségképpen nem érheti el a külső behatás (irányítottság) miatt. Amennyiben elérné az egyensúlyt, úgy képtelen lenne a munkavégzésre, képtelen lenne megnyilvánulásokat mutatni.
A részek szabályozzák, illetve irányítják egymást kölcsönhatásaik során (a teljesség kedvéért szabályoznak és szabályozottak, vezérelnek és vezéreltek). S mivel a kölcsönhatások következménye az irányítás, így az irányítás az egyensúlyra való törekvést a szabályozás és vezérlés összehangolásával valósítja meg. A szabályozás a rendszert igyekszik állapotban tartani, míg a vezérlés új állapotba juttatni. A szabályozás és vezérlés tehát egy alapvető antagonizmus. Fontos észrevenni, hogy a rendszer elemeinek együttműködése inkább a szabályozást, míg a vetélkedés inkább a vezérlést támogatja. Az állapotban tartás egy rendszer szerkezetének, így működésének a megőrzését igyekszik biztosítani, ezért ez a fejlődés konzervatív oldala. A vezérlés a rendszert új állapotba kívánja juttatni, ezért ez a fejlődés progresszív oldala. Az alkalmazkodás tehát egy konzervatív (megőrzés) és egy progresszív (fejlesztés) antagonizmus pár függvénye.
A fejlődést a környezethez való alkalmazkodóképesség fokaként jelöltük meg. Látni kell, hogy egy rendszer fejlődését, azaz alkalmazkodóképességének javulását az állandóan változó környezethez, a szabályozás és vezérlés antagonizmusának irányítás általi finomhangolása biztosítja. A finomhangolást a negatív visszacsatolások biztosítják.
Az elmondott törvény minden esetben fennáll. Az egyensúly-közeli állapotra jó példa a cipőnk talpára tapadó sár. Sárban járva azt tapasztaljuk, hogy eleinte cipőnk talpán növekszik a sár vastagsága, majd hirtelen egy rétegben leválik, s a folyamat újra kezdődik. A fejlesztést, a sár növekedését, a talajrészecskék és cipőnk talpa közötti tapadó erő (adhéziós erő) biztosítja, míg cipőnk talpának tisztán tartását, a megőrzést, a gravitációs erő. A negatív visszacsatolás a sár növekedése, egy bizonyos sártömeg esetén az adhéziós erő már nem képes a gravitációs erőt legyőzni, ekkor a sár leválik. Itt is jól látható, hogy nem egy egyensúlyi állapot következik be, vagyis nem egy állandó vastagságú sárréteg tapad a cipőnkre, hanem hol a megőrző, hol a fejlesztő oldal kerül túlsúlyba.
A szerkezetben megvalósuló irányítás tehát záloga a környezethez való alkalmazkodás képességének, azaz a fejlődésnek. Mivel minden rendszer szerkezettel jellemezhető, így a szerkezettől függő irányítás is kikerülhetetlen, s ezért az alkalmazkodás és fejlődés is törvényszerű.
