7. Ha a fejlődés a rendszer törvényeiből fakad, akkor hogyan lehetséges, hogy fajok kihalnak, kultúrák eltűnnek vagy háttérbe szorulnak?

A kudarcnak belső és külső okai egyaránt lehetnek. Belső okként mind a szabályozás, mind a vezérlés elhatalmasodása előfordul, míg külső okként a rendszernek oly mérvű környezeti változásáról beszélhetünk, amely nem ad időt, lehetőséget az alkalmazkodásra.

Sokan úgy képzelik az evolúciót, mint egy mérnökien megtervezett alkalmazkodási folyamatot, amelyben a környezet változásakor az érintett rendszerelemek megtalálják a helyes választ. Nos, régen rossz lenne az, ha egy változó környezeti rendszerhez, akkor keresnénk a megfelelő választ, amikor nyakunkon a változás. 

A biológiai evolúció, a fajok fejlődése, a szelekció és mutáció antagonizmusa által összehangolt. A szelekció a konzervatív oldal, a mutáció a progresszív, fejlesztő. Az evolúció, éppen a részek kölcsönhatásai miatt, "vakon legyártja" az új változatokat (mutáció), amelyek közül a szelekció, a környezet éppen aktuális állapotának megfelelően válogatja ki a környezeti feltételeknek leginkább megfelelő fajokat, míg mások háttérbe szorulnak, vagy kipusztulnak. A negatív visszacsatolás ebben az esetben a környezet változása, amely pontosan beállítja, hogy mikor mennyire van szükség a meglévőkre, vagy az új formákra. A környezet változásakor az új feltételeknek megfelelő, arra leginkább rátermett fajok kerülnek kiválasztásra a "legyártottak közül", míg a környezet állandósága esetén a meglévő faji mintázatok stabilitása jellemző.

Ez a dinamikus, egyensúly-közeli állapot egyaránt felborulhat a szabályozás, vagy a vezérlés túlsúlyba jutásával is. A konzervativizmust a fejlődésben a kialakult szerkezet jelenti, ez húzza vissza az új megnyilvánulásának lehetőségét. Minél inkább specifikus struktúrák alakulnak ki (túlzott specializáció), annál nehezebb változtatni rajtuk egy gyors alkalmazkodási kényszer (környezeti változás) esetén. Ezt a jelenséget strukturális fogságnak nevezzük. Fontos belátni, hogy adott környezeti feltételrendszer viszonylagos állandósága mellett a kialakult struktúrák a rendszer stabilitását jelentik, viszont a környezet változásaikor ezek a struktúrák akár akadályaivá is válhatnak az alkalmazkodásnak.

Ezzel szemben a progresszivitás, amennyiben túl sok új forma keletkezik, felborítja a rendszer stabilitását egy adott környezeti feltételrendszer viszonylagos állandósága mellett, s így a rendszert belső változásra kényszeríti. Tehát míg a progresszivitás az új környezeti feltételekhez való alkalmazkodás feltétele, addig a környezet viszonylagos állandóságakor veszélyezteti a részrendszer éppen kialakult alkalmazkodási képességét. Ha ez bekövetkezik, akkor a részrendszernek a saját maga által kiprovokált környezeti változásokhoz kell alkalmazkodnia.

Lássunk egy-egy természeti, illetve társadalmi példát! A Föld története teli van látványos, drámai változásokkal. Közöttük vannak olyanok, amelyek belső, s amelyek külső hatásokra jöttek létre.

A belső változásokra a legjobb példa az élet kialakulása, amely hihetetlen mértékben alakította át a föld teljes szerkezetét. Az ember is ezt a hagyományt folytatja. Az egyik leglátványosabb változás a fotoszintézisre képes élőlényekhez kötődik. A földtörténet szilúr időszakában elterjedő szárazföldi növények gázcseréje az életet védelmező ózonréteg kialakulásához vezetett, amely további utat nyitott az élővilág elterjedésének. Furcsa paradoxon, hogy az élet kialakulását lehetővé tevő reduktív légkör éppen az élővilág fejlődésének következtében szűnik meg, s alakul át oxidatív légkörré, amelyben az élet születése aligha lett volna lehetséges.

Az éghajlatváltozás is kiváló példa arra, hogyan képes egy rész egy rendszert megváltoztatni, majd hogyan kénytelen a rész alkalmazkodni az általa kiprovokált új környezeti feltételekhez.

A külső behatások által okozott változások legismertebb példája a dinoszauroszok kihalása. Jelenleg bizonyítottnak látszik, hogy ezek az őshüllők egy nagyméretű meteorit becsapódásának közvetett hatásaként tűntek el az evolúciós palettáról. A körülbelül 10 km átmérőjű égitest, 180-200 km-es krátert hozott létre a Yucatán-félszigeten, s a becsapódás következtében légkörbe jutó több száz gigatonna por lecsökkentette a földfelszínt érő napsugárzást. Csökkent a felszín hőmérséklete, s a fotoszintézis intenzitása, amely a biomassza produkció csökkenésével járt együtt. A táplálékhiány nemcsak a növényevőket, de a rájuk épülő tápláléklánc egészét is érintette, s számos faj kihalásával járt.

8. Érvényes-e a társadalomra a rendszerekre vonatkozó törvény?