Frissítse Flash lejátszóját!
Csak a n?‘knek

Fémhulladék

nyomtatható verzió

Miből készül?

A fémek elsődleges alapanyagai az ásványi nyersanyagok közé tartozó ércek (pl. vasérc, bauxit, rézérc), amelyeket a föld mélyéből bányásszák, vagy külszíni fejtéssel termelik ki. Az ércekből feltárt fémek mellett azonban tetemes mennyiségű meddő (gazdaságosan kinyerhető fémet már nem tartalmazó) kőzet is visszamarad. Egy tonna alumínium kinyeréséhez pl. négy tonna bauxitra van szükség, aminek melléktermékeként egy tonnányi - a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő tárolást igénylő - vörösiszap is keletkezik. Az ércekből a kohókban olvasztják ki nagymérvű energiafelhasználás mellett a vasat és a rezet, az alumíniumot pedig elsődlegesen a bauxitból előállított timföldből gyártják. A fémolvadékból öntvényeket állítanak elő, amelyek további feldolgozása hengereléssel, sajtolással, kovácsolással, stb. történhet. A fémből előállított késztermékek sora szinte végtelen: jelentős felhasználó a gép-, a jármű-, de a csomagolóipar is. A legelterjedtebb felhasználású fém a nyersvasból ötvözőanyagokkal előállított acél, az alumínium pedig a legnagyobb ipari jelentőségű könnyűfém, mivel jó alakíthatóság és tartósság jellemzi. A fém csomagolóanyagok alumíniumból, vasból, ritkábban rézből, illetve ezek ötvözeteiből készülnek. Ma már több, mint 50%-ukat újrahasznosított alapanyagból állítják elő!

Hogyan gyűjtsük?

A fémből készült csomagolóanyagok közül az ital-, konzerv-, és spraydobozokat, zárókupakokat dobjuk a fémhulladék-gyűjtő konténerbe. A használt alumínium italdobozok gyűjtésére egyre több, gyűjtőponttal rendelkező iskolában, intézményben, vendéglátóhelyen, benzinkútnál is lehetőség van. A térfogatcsökkentés céljából a dobozokat préseljük össze, a konzervdobozokat pedig öblítsük ki! A festékkel, egyéb vegyszerrel szennyezett fémdobozokat hulladékudvarokban vagy a veszélyes-hulladék gyűjtőakciók alkalmával adhatjuk le.

   fém fényképes folyamatábra

Hogyan hasznosítják?

Az alumínium italdoboz a leggazdaságosabban, minőségveszteség nélkül hasznosítható csomagolóanyag: beolvasztása az elsődleges alumíniumgyártáshoz képest 95%-os energiamegtakarítást eredményez. Az italdobozok újrahasznosítása részben egy, a legkörnyezetkímélőbb, ún. "dobozból doboz" eljárást alkalmazó angliai gyárban valósul meg. Itthon Tatabányán, Ajkán, a Tata melletti Mocsán és a Heves megyei Apcon található kohók dolgozzák fel és különböző - pl. járműipari - késztermékeket, alkatrészeket gyártanak belőlük. A vasból készült csomagolóanyagokat a dunaújvárosi, diósgyőri és ózdi vaskohászati üzemekben olvasztják be, ami megközelítőleg a felére csökkenti az acélgyártás energiaigényét.

Gyárlátogatáson jártunk:

Mégpedig az Ózdi Acélművek Kft. üzemében, ahol Magyarország egy kiemelkedő és modern acélgyártó üzemét vehettük szemügyre. Fő profiljuk a melegen hengerelt betonacél, köracél, hengerhuzal és hegesztett síkháló gyártása és értékesítése.

gyár, bém, hulladékhasznosítás, recycling, másodnyersanyag, hulladék

Az Ózdi Kohászati Üzem a magyarországi acélprogram egy kiemelkedő ipari létesítményének számított, hiszen 13.000 ember dolgozott ebben az üzemben. Ezzel párhuzamosan a városban működött az RDH is ( Rúd és Dróthengermű) amely az OKÜ-vel szorosan együtt működött. Azonban szegényes nyersanyag kincsünk nem tette lehetővé ekkora üzemek működését, ezért a rendszerváltás után az ÓKÜ bezárta kapuit és lebontásra ítélték, még az RDH-t hosszabb szünet után az ÓAM Kft. kezdte működtetni 1997-ben. A gyár korszerűsítésére és modernizálására a Max Aicher Gmbh-val való privatizációs szerződés után került sor, melyet valóságában volt szerencsénk megtekinteni.

A Hulladékból Termék kiállításon szereplő gyáregység rengeteg hulladékot hasznosít újra. A reciklált anyagok felhasználása nagy szerepet tölt be a végtermékek kialakulásában.

Első helyszínünk (a munkavédelmi felszerelések magunkhoz vétele után) a vas hulladék tároló volt.

gyár, óam, hulladékhasznosítás, recycling, másodnyersanyag, hulladék

Itt vasúton és közúton egyaránt jönnek be a feldolgozásra váró hulladék anyagok, évente körülbelül 140.000 tonna!!! Itt kerül szétválogatásra az acél, vas, öntött vas és egyéb fémhulladékok óriási mennyisége. Ezután elérkeztünk a leglátványosabb gyáregységbe, az olvasztóüstökhöz. Gigászi gépek és monstrumok mindenhol és valódi hatalmas üstökben fortyog az olvadt acél, melyet hatalmas grafit rudakkal, ívolvasztással (elektrokemencében) tesznek folyékony halmazállapotúvá. Frenetikus és kivételes élmény volt, mikor az 1500 fokos olvadt acélra rázúdítják a kintről érkező -2 fokos hulladék vasat. Az a robbanás és kicsapódó milliónyi égő acél szikra félelmetes hang és kép kíséretében láttatja meg az ember múlandóságát és nagyságát a technológiai fejlődés terén. Számunkra akkor ez egy olyan látvány volt, amit semmihez nem lehet hasonlítani.

Nos, miután földbegyökerezett lábainknak újra parancsolni tudtunk egy újabb gyáregységhez értünk, ahol ezt a folyékony anyagot egy hűtőn keresztül áramoltatva "bugákká" alakítják. Ezek a bugák nem mások, mint 10m-es acél gerendák, melyeket halomba rakva a szabad téren tárolnak. Ezekből lesznek majdan a következő munkafázisban azok a végtermékek, amelyek a gyár fő profilját alkotják.

500 ember folytatja itt gigászi napi harcát és megítélésünk szerint nem veszélytelen körülmények között.

A gyár saját hűtőmedencével rendelkezik, amely az acél hűtéséhez kell és természetesen ebből adódóan a vizet a területen belül forgatják, tisztítják és újrahasználják. Az ülepítő medencében lévő iszapot, amelyben szennyező vasanyagok találhatóak az a közelbe lévő BÉM Borsodi Érc- Ásvány és Hulladék Hasznosító Műbe szállítják ártalmatlanításra. Azért találunk kapcsolódási pontot még ezeken a területeken.

Nos, a további technológiai folyamatokban láthattuk az acél húzását és hogyan készül a betonvas illetve megnézhettük azokat a gépeket, ahol a drót és a síkháló készül. A város egyébként most ünnepelte a 10 éves vállalatcsoportot, amelyet a város vezetése az itt dolgozók és családtagjaik valamint a cég vezetői egy jeles esemény keretében tettek emlékezetessé.

A cégbe 46 millió márkát invesztáltak be az elején, ami egy kiemelkedő beruházás volt a cég életében. Azóta a cég folyamatosan fejlődik, hiszen a tavalyi évben mind a termelésben és mind az értékesítésben rekordot értek el a 267 ezer tonnás teljesítéssel. Az idei évbe 350 ezer tonna a cél.

Összefoglalva a látottakat elmondhatjuk, hogy valóban egy olyan kiemelkedő gyáregységet láthattunk, amely Magyarország egyik legnagyobb nehézipari egysége. Igyekeznek újrahasznosítani a vashulladékot és megoldani az összes feldolgozási technológiából származó káros anyag megkötését. Ezt hatalmas szűrők és füstelvezetők segítségével oldják meg, illetve a már említett vízforgató és ülepítő rendszerrel, amely egy zárt rendszer a gyáron belül.

 

Még több környezetkímélő termék fémből: http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu/termek/fem/

 

gomb



Bookmark and Share